Az utóbbi napokban beszélgetések közben felmerült, hogy egy-egy álmunk beteljesítésének ajtajánál mennyire könnyen vagy épp nehezen lépünk be. Van úgy, hogy nem merek vagy nem akarok bemenni rajta. Félek, hogy olyan dolgokat találok ott, amikre nem vagyok felkészülve. Pedig mi másért állok pont ezelőtt az ajtó előtt? Nézzük meg, mi van odabent.
Fékező tényező
Az, hogy eljutottam egy ajtóhoz, sok-sok apró lépésnek a következménye. Minden nap tettem és teszek valamit az ügyemért. Legyen szó az egészséges szokásrendszer kialakításáról, legyen szó munkáról, egy kitűzött futásról. A maratonra sem egy nap alatt készültem fel. Egy év kemény munkája volt, mire eljutottam olyan szintre, hogy végigfussam teljesen egyedül, kíséret nélkül. Érdekes módon ott is féltem előtte. A futás hetén konkrétan halálfélelmem volt. Mi van, ha nem bírja a szívem a több órányi magas pulzusértéket? 40 perccel a start előtt még megkérdeztem magamtól, biztos, hogy elinduljak?
Húzóerő
Sokkal nagyobb a kíváncsiságom, mint a félelmem. Még, ha bizonytalanság merül is fel bennem, tovább haladok. Ott várnak az igazán mély élmények, az ajtó mögött. Érdekes az elme. Elképzelek valamit, vágyom rá. Gondolati síkon nagyon jól működik minden és úgy, ahogyan én azt elképzelem. Át tudom élni az egészet az összes porcikámmal, minden sejtemben érezve a megvalósítás örömét.
A spotaneitás pedig szabadsággal tölt el. Mindig ott van a lehetőség a változtatásra, ha valami mégsem elképzeléseimnek megfelelően működik.
Ki- és beteljesedés
Rengeteg lehetőség van előttem. Ahhoz pedig, hogy pontosan melyiket válasszam, fókuszálok. Ott vagyok, ahol lenni akartam már régóta. Körbevesz a kíváncsiság és a kalandvágy. Legyen szó bármiről, kapcsolatokról, munkáról, hobbiról. A közhelynek tűnő közhely valóban igaz: a puding próbája az evés.
Menj, tedd, cselekedj. Hogy a hit magadban megerősödjön.
Két: pixabay.com
